Friss angyali hrek

Mari-chan helyzetjelentse - msodik felvons

Sziasztok! Lenne nmi kzlendm, amit most le is rnk szmotokra. Az Azur Lane jelenleg azrt ksik, mert nem nagyon vagyok megelgedve a formzssal, amit alkottam. Ettl fggetlenl rkezni fognak a rszek (vagyis behozom a lemaradsomat), viszont cserlve resznek majd. A feliratok szintn, amiket le lehet majd tlteni. A Babylon ksse most nem rajtunk mlik (de ez nem azt jelenti, hogy a msik csapatot okolnm). Nem igazn tudom, hogy ezzel mikor tudok jelentkezni, gy grni nem fogok. A Comic Girls mg ezen a hten befejezsre kerl, ezt viszont meg tudom grni. Illetve, a Granbelm a Comic utn ismtelten rkezni fog. Valamint, lenne itt ms is, ami mr az oldalt illeti. A gportl ingyenes, mrmint, brki tud oldalt alkotni, de most olvastam egy nem tl j hrt ezzel kapcsolatban. Eddig sms-ben is lehetett kreditet vsrolni (ennek ksznheten nincsenek zavar hrdetsek), de ez meg fog sznni, aminek nem nagyon rlk. Bankkrtys fizetst pedig nem szeretnk, hiszen abban nem bzom elgg, radsul a pnzemet msra ldozom, ami sokkal fontosabb. Amit ebbl ki akarok hozni, hogy szeretnnk egy sajt, hivatalosnak mondhat oldalt ltrehozni. Ez pr plusz dologgal is jrna (tbbek kztt a sajt oldalunkon lehetne jobb minsgben nzni az animket s nem korltozdik le csak az orszgunkra - gy tudom, indn nem lehet klfldrl megtekinteni), illetve 720-rl vltannk a jobb kpi minsgre, 1080-ra. Persze ehhez id kell s persze olyan oldal is, ahol ezt meglehet valstani. Lnyegben csak ennyit szerettem volna. Holnap pedig rkezem animvel.
+A Babylon kis sznetre knyszerl, ugyanis az Ausagari csapata Japnba megy, gy vrhatan, decemberben tudjuk folytatni. Az animknl gondolkodtam (a letltseket illeten), hogy az indra tovbbra is a 720-as verzi kerlne fel, de a letlts a jobb minsggel menne.

2019.11.12. 22:16, Mari-chan Vissza a bloghoz
Szlj hozz te is!
Nv:
E-mail cm:
Amennyiben megadod az email-cmedet, az elrhet lesz az oldalon a hozzszlsodnl.
Hozzszls:
Azrt, hogy ellenrzhessk a hozzszlsok valdisgt, krjk rd be az albbi kpen lthat szt. Ha nem tudod elolvasni, a frissts ikonra kattintva krhetsz msik kpet.
rd be a fenti szt: j CAPTCHA krse
 
Mg nincs hozzszls.
 

 

 

 

 

 

 


Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!